Gyermeklelkek gyógyítása Prekop terápiával
A gyermek a házastársak közötti kapcsolat legérzékenyebb jelzőműszerei. A gyermekek problémáinak oka a legtöbb esetben a szülők saját problémáira illetve a szülők kapcsolati bajaira vezethető vissza. A gyermek az őt körülvevő környezetre reagál a maga módján – fürdőzik az egymással harmóniában lévő szülők feltétel nélküli szeretetében, vagy minden porcikájával és mozdulatával jelzi, hogy valami nincs rendben.
A Prekop terápia nem egyéni terápia abban az értelemben, hogy mindig a teljes családot gyógyítja, minden tagot bevon a folyamatba, hiszen a családnak mint közösségnek kell úgy működnie, hogy a tagok biztonságban és szeretve, elfogadva érezzék magukat benne.
A gyermeknek a legnagyobb biztonságot és lelki fejlődésének alapját a kötődés jelenti. A kötődés a fogantatás pillanatától kezd épülni és életünk végéig tart.
Ez a mindent meghatározó kapocs azonban sajnos sokszor sérül. Ennek rengeteg oka lehet mind a születés előtt mind pedig a születés után. A megszakadt vagy sérült kötődés tüneteket produkál – ha nem gyermekkorban, de felnőtt korban mindenképpen.
A Prekop terápia segít mind a szülőnek mind a gyermeknek a sérült kötődés helyreállításában.