Röviden a konfliktuskezelésről
A mindennapi konfliktusok során hasonlóképpen viselkedünk, mint a krokodilok: felmérjük az erőviszonyainkat, és ennek megfelelően támadunk vagy menekülőre vesszük. Amikor támadunk, akkor ahelyett, hogy a saját érzeleminket, sebzettségünket mutatnánk meg, a másik ember vélt vagy valós „rossz viselkedésére” koncentrálunk. A támadásra viszont támadással vagy meneküléssel lehet csak válaszolni. Azaz a másik fél vagy szintén támadásba lendül, vagy fogja, kimegy a szobából és becsapja maga mögött az ajtót.
Egy hétköznapi példán szemléltetve: a házaspár összekülönbözik azon, hogy a férj nem rakta be a mosogatógépet, helyette az interneten nézegette a legújabb autóhirdetéseket.
A feleség elkeseredésében támadásba lendül:
- Nem igaz, hogy arra is képtelen vagy, hogy bepakold a mosogatógépet. Én egész nap itthon vagyok a gyerekekkel, mosok, főzök, takarítok, te meg hazajössz, leülsz a hülye számítógéped elé és vacsoráig ki sem jössz a szobádból.
Mit tehet erre a férj?
Visszatámad.
- Igen? Én nem csinálok semmit? Egész nap értetek dolgozom, szétidegelem magam, lótok-futok reggeltől estig, csak hogy nektek meglegyen mindenetek. És te mit csinálsz egész nap? Itthon vagy, ráérnél mindenre, még sincs soha készen semmi időben.
Ugye, el tudjuk képzelni a lehetséges folytatást?
Ha a férj nem akar vitába bonyolódni, akkor menekülőre fogja, bevágja maga mögött az ajtót és kimegy lemosni az autót.
Ezzel maga a konfliktus nem oldódott meg. Ott maradt mindkét fél szívében és lelkében a seb, a negatív érzelem, a düh, a másik iránti harag, a frusztráció.
Egészen más kimenetelre lehet számítani, ha a feleség arra koncentrál, hogy benne milyen érzelmeket kelt a férj viselkedése. Kifejezi magát szavakkal, gesztusokkal: Nagyon bánt, amikor nem segítesz az itthoni munkában, annyira szomorúnak és magányosnak érzem magam ilyenkor, annyira félek, hogy elveszik a köztünk lévő bensőséges szeretet, ami annak idején összekötött bennünket.
Ezt természetesen tanulni kell, de minden szempontból megéri küzdeni érte. A harmonikus kapcsolat alapja az, hogy élvezzük azt a másik által nyújtott biztonságot, amiben minden érzelmünket, legyen az negatív vagy pozitív, megoszthatjuk a másikkal, megmutathatjuk lelkünk legrejtettebb zugait is. Ilyen védelmező hálót fon körénk a jól működő család.
A gyermeként tanultakat gyakran (sőt, szinte minden esetben) kiválóan alkalmazzuk felnőttként is, és lassan már tudomást sem veszünk arról, hogy érző emberek vagyunk.